Kézi vagy automata váltó?

A legtöbb autósiskola esetén fel sem merül ez a választási lehetőség, hiszen az iskolák nagyrészt csak kézi váltós gyakorlati oktatást vállalnak. Nálunk – a megyében szinte egyedülálló módon – lehetőség van mind kézi, mind automata váltós autón tanulni, illetve vizsgázni.

Az alábbiakban összefoglalnám, miket érdemes mérlegelni, mielőtt meghozzuk ezt a döntést, de először egy háttér: míg a tengerentúlon eladott autók nagyrészt automata sebességváltóval szereltek, az európai piacon kevésbé terjedtek el – a hazai vásárlók inkább a kézi váltóval vásárolnak autót, és lemondanak erről a kényelmi extráról. Ez a trend viszont (bár kétségkívül lassan) meg fog fordulni a hibrid és elektromos autók további terjedésével, hiszen ezeket kizárólag automata váltóval szerelik.

Kézi (manuális) váltó

A fent említett trendforduló viszont valóban lassú. Ha figyelembe vesszük a Magyarországra importált nagy számú használt autót, látni fogjuk, hogy az itthoni trendek minimum öt éves lemaradásban vannak a nyugat európaihoz képest. Az átlagos magyar autóban a következő jó pár évben még biztosan szükség lesz a kézi váltós tapasztalatra. Használt autó vásárlásakor jóval nagyobb a választék. De gondolhatunk akár arra is, hogy ha egy-egy alkalommal valamely ismerősünk autóját kell vezessük, abban milyen váltó lesz?

Automata váltó

Az automata váltós autó nagy előnye a könnyebb kezelhetőség. Vezetés közben nem kell a kuplunggal, illetve a kézi váltóval foglalkozni. Figyelmünk kevésbé oszlik meg, a dugóban araszolásnál nem kell tartanunk a lefulladástól. Ezek főleg a kezdő, gyakorlatlan vezetőknek okoznak problémát, így automata váltós autóval jóval könnyebb levizsgázni is.

Hátránya, hogy a megszerzett jogosítványban feltüntetésre kerül a korlátozás, hogy csak automata váltós autót vezethetünk. A korlátozást különbözeti vizsgával lehet feloldani.

Melyiket válasszam?

Az emberek többségének az automata váltó csupán kényelmi funkció. Talán úgy tűnhet, hogy a saját üzletem ellen beszélek, de őszintén azt javaslatom, hogy aki teheti, próbáljon meg korlátozás nélküli jogosítványt szerezni.

Az automata váltós autót azoknak szoktuk ajánlani, akik

  • biztosak abban, hogy csak modern, hibrid vagy elektromos hajtáslánccal szerelt autót fognak vezetni a jövőben,
  • egészségügyi okokból (pl. műtött bal térd) nagy nehézséget okozna a kuplung használata, illetve akiknek
  • egyéb okokból extra nehézséget lenne kézi váltós autón tanulni és vizsgázni.

A jogosítvány korlátozása attól függ, hogy a vizsgát milyen autóval teljesítettük (függetlenül attól, hogy milyen autón tanultunk). Ez azt jelenti, hogy a döntést akár a gyakorlati oktatás közben is meg lehet változtatni akár az egyik, akár a másik irányba.

E-learning vagy tantermi KRESZ tanfolyam?

Mint bizonyára tudjátok, a gépjárművezető elméleti oktatás során választható tantermi, illetve távoktatási forma. A tantermi talán könnyebben megfogható mindenki számára, hiszen csak a közoktatásban 12 éven keresztül ültünk az iskolapadban. Így ma inkább az e-learningről szeretném megosztani a tapasztalataimat.

Nekünk szakoktatóknak, illetve autósiskola-vezetőknek, de még a vizsgabiztosoknak is kétévente továbbképzésen kell résztvennünk, majd vizsgát kell tennünk. Ez gyakorlatilag egy, a KRESZ teszthez hasonló vizsga, kicsit nehezebb kérdésekkel és szigorúbb ponthatárral.

Az egész heti munka után a hétvégét a családdal szeretném eltölteni. Mindemellett nehezen jutna idő még valahová elmenni egy tantermi tanfolyamra. Otthon kényelmesen, esténként 1-2 óra tanulással egyszerűbb feldolgozni az anyagot. Az online tanfolyamok indulására nem kell várni, saját tempómban haladhatok, szükség szerint ismételhetek vagy pihenhetek. A napokban letett két sikeres vizsgám után, és több évnyi továbbképzéssel a hátam mögött csak ajánlani tudom az EduKresz online képzéseit.

Az online tananyag nem csak teljes mértékben követi egy hagyományos KRESZ tanfolyam felépítését, de az egyes fejezetek után példa tesztekkel ellenőrizheted a tudásod. Bizonyára tudod, hogy a valódi KRESZ vizsga szintén számítógépen történik. Az online tanfolyam nem csupán erre készít fel a tananyag után található, vizsgát szimuláló tesztekkel, hanem a tanfolyam anyagában pontosan azok a kérdések szerepelnek, amik a valódi vizsgán is előkerülhetnek. Ez az oka annak, hogy iskolánk még a tantermi képzés mellé is mindenkinek biztosít hozzáférést az online tesztekhez.

Iskolaválasztás 2.

Amint ígértem, folytatom a gondolatmenetet, hogy segítsek az iskolaválasztásban.

Egy oktató párhuzamosan maximum 10-12 tanulóval tud foglalkozni – így tud elegendő idő jutni mindenkire anélkül, hogy túl sok idő telne el két vezetés között, és a tanuló belátható időn belül vizsgára is bocsátható.

Másrészt a kifeszített órarendek miatt a tanuló oldaláról is jó, ha van rugalmasság. Mivel az oktatók mind 100%-on dolgoznak, az a tanuló tud nagyobb eséllyel jönni, aki megbízható (nem késik, a megbeszélt időpontokat nem mondja le), és hajlandó a kevésbé népszerű időpontokban is órára jönni. Tapasztalatom szerint mindenkinek az a legkényelmesebb, ha délután 5-től 7-ig vezet, de egyrészt ez nem megoldható, hiszen egyszerre csak egy helyen tudunk lenni, másrészt nem is ideális a dugóban araszolni óradíjban. Ha valakinek van lehetősége délelőtt vezetni, akkor jobb forgalmi helyzetben, és sűrűbben is tud vezetni.

A kevés oktató – sok tanuló helyzetnek persze előnye is van: becsületes autósiskolának nem érdeke az, hogy egy tanuló minél több pótórát vegyen a kötelező gyakorlati órák fölött, hiszen mindig lesz új tanuló. Árainkat böngészve láthatod, pótóráink díjai nem magasabbak, mint az alap órák – mi is abban vagyunk érdekeltek, hogy minél alacsonyabb óraszámmal megtanulj biztonságosan vezetni és megszerezd a jogosítványt.

A legfontosabb persze, hogy a jogosítvány megszerzése után magabiztosan, tudásunkat és a gépjármű képességeit helyesen felmérve, szabályosan, biztonságosan közlekedjünk. Rutint csak hosszú évek gyakorlásával lehet megszerezni. Az oktatás során viszont elsajátíthatjuk a balesetmentes közlekedéshez szükséges alapokat és szemléletet, ami remélhetőleg a jövőbeli vezetés során is végigkísér. Azt gondolom, hogy az órák alatt ez kell legyen a legfontosabb cél.

Iskolaválasztás

Kedves Látogatóim!

Szeretnék veletek néhány gondolatot megosztani.

Amikor megszületik az elhatározás, hogy megtanuljunk vezetni, az első kérdés, amivel szembe találjuk magunkat, hogy hogyan válasszunk autósiskolát. Sokan körbejárták már ezt a témát előttem, és talán nem is egy autósiskola a legautentikusabb forrás arra, hogy ezt megválaszolja. Hiszen bármit is írok, az üzenet az, hogy válassz minket!

Így inkább a figyelmedbe ajánlanék néhány cikket a témában:
http://szakoe.hu/igy-valassz-autosiskolat/
http://www.jogsikalkulator.hu/hu/iskolavalasztas.html

Emellett persze megosztanék veletek néhány tapasztalatot is, hiszen az évek során sok tanulóval, és sokszor nagyon hasonló problémákkal találkoztam:

Autósiskolaként elméleti oktatást szervezni nem nehéz. A tanterembe mindig befér még egy tanuló, e-learningbe pedig akár több száz embert is be tudunk íratni naponta. Az elméleti oktatás nem munkaerőigényes feladat.

A lelkes tanulókat a hidegzuhany általában akkor éri, amikor sikeres KRESZ vizsgával a kezükben szeretnének végre autóba ülni, és kiderül: nincs szabad oktató. Sajnos a munkaerőhiány mind a gépjármű szakoktatók, mind a vizsgabiztosok körében megnehezíti a mindennapokat, és ez a helyzet a következő pár évben nem is látszik javulni – előképzettség nélkül egy szakoktatói engedély megszerzése legalább egy év.

Az iskolaválasztásnál így elsődleges szemponttá vált az utóbbi pár évben, hogy lesz-e szabad oktató, amikor a vezetésre kerül a sor.

Holnap itt folytatom. Várlak szeretettel